fügeség

fügeföld gamagoriban – vegyszermentes fügetermesztés

Mostanában sokat írok a Gamagoriban lévő földünkől, csak az az információ marad el mindig, hogy hogyan jutottunk ehhez a területhez, mi az a Gamagori, és mit jelent az, hogy ezt a földet örökbe fogadtuk. Ebben a bejegyzésben ezt szeretném pótolni egy kicsit.

Összefoglalva, csak hogy képben legyen mindenki, most összesen 4 földünk van. 2 egymás mellett Nishio város Hazu nevű városrészében, ahol élünk. Az ezekkel való kezdeti szenvedésekről olvashattatok a blog első bejegyzéseiben. Aztán tavaly tavasszal (2019) ültettünk még egyet ezek közelében. Van viszont egy földünk, ami távolabb esik a többitől, kb. negyed óra kocsival, de ez már egy másik város, Gamagori. Ezt a földet úgy vettük át egy a 70-hez közelítő bácsitól, mert összeesett, mikor éppen ott nyírta a füvet. Szép kilátások!

Ő azóta jól van, mi meg örökbefogadtuk a földjét a mindenféle fajta fügefáival, amik mellé még ültettünk néhányat. A családi beszélgetésekben ez már úgy hangzik el, hogy miattam, az én kedvemért vettük át, mert én imádtam a helyet. Az én verzióm szerint a döntéseinket ketten szoktuk meghozni, főleg a munkához kötődőeket, és az életünknek ez pont egy olyan területe, ahol kevésbé szoktam átnyomni az akaratomat. Az igaz, hogy beleszerettem ebbe a földbe, mert nincs ott az út mellett, mint a többi, hanem egy dombra kell hozzá felkanyarodni egy buddhista templomhoz, ott letenni a kocsit, még sétálni egy picit (az összes cuccal, ami kell a melóhoz), s ott bújkál egy erdő alatt, két mandarinföld között, egy vadidegen házának tőszomszédságában, mintha az ő kertje lenne. Halálos nyugalom és csend uralkodik (ha én nem veszekszem, vagy Soma nem bőg), tavasszal lehet bambulni a templom udvarán álló, virágzó cseresznyefát, a távolban pedig kivehető az óceán egy fénylő szelete is. Hát persze, hogy szerelem első látásra, de nem emlékszem, hogy nagyon győzködtem volna Atsushit. Egyébként nagyjából ugyanez elmondható a megismerkedésünkről is.

Egyszerűen kellett még föld, hogy számban meglegyen az állami támogatáshoz szükséges terület. Mert már akkor láttuk és tudtuk, hogy itt aztán nem fognak roskadozni a fák a fügétől. Úgy tekintettünk erre a földre, mint valami laboratóriumra, ahol kedvünkre kísérletezhetünk a koronaformákkal és a vegyszermentes termeléssel. Arról meg nem én tehetek, hogy Atsushi kissé túlgondolta itt a fűnyírást (nyírtam volna én is, de nagy hassal már nem engedett), túl sok energiát belefektetett, végül meg tényleg alig szedtünk ezen a földön valami kis fügét.

A fákat akkor ültette a bácsi, mint mi az első két földünkön, 2018 áprilisában. Az ültetésben egyébként részt vettünk, mert akkortájt összedolgoztunk három másik fügetermesztővel, besegítettünk egymásnak a hasonló munkákban. Már nem emlékszem pontosan, hány palántát ülettünk, de már akkor is többféle fajtát dugtunk le. Az első két földünk többségét uraló Masui Dauphine mellett került ide Summer Red, Violette de Solliès, Banane (Longue d’Août) és Contessina (Conadria) is. Ehhez tavaly tavasszal ültettünk még Masuit és Sollièst, valamint egy palántát beoltottunk Zebra Sweetnek. Így összesen 65 gyerkőcünk van itt 1500 m2-en:

29 db Masui Dauphine
14 db Violette de Solliès
10 db Banane (Longue d’Aout)
10 db Summer Red
1db Contessina (Conadria)
1 db Zebra Sweet

2018 őszén vettük birtokba a földet, ami a mindent elborító füvet leszámítva nem sokat változott, vagyis sajnos szinte semmit sem fejlődött bő fél év alatt az ültetés óta. A fák egy része részegesen dülöngélt a városon nyáron és ősszel végigsöprő tájfunok miatt, másik részüket szépen lassan elkezdték megdézsmálni a fanyűvő cincérfélék, a kamikirimushi. Mi meg éppen le voltunk fáradva az első fügeszüretünk, de annál is inkább a tavaszi ültetés, az öntözőrendszer, a támrendszer, szóval az egész föld kiépítése és az egész éves munka után. Amit meglehetett tenni október végén, november elején, azt megtettük. Lenyírtuk a füvet, kézzel kigyomláltuk a törzsek körüli részt, a földből félig kiálló gyökerekre friss földet hordtunk, a nagyon elferdült fákat megkaróztuk, kitámasztottuk. És vártuk a csodát.

Csodák márpedig nincsenek, úgyhogy február elején majdnem ugyanúgy néztek ki a fák, mint palánta korukban. Na, jó, ez túlzás, azért néhány ágat növesztettek magukra, de ezek az ágak nem nagyon nőttek meg. Főleg akkor látja a különbséget az ember, ha van mivel összehasonlítania, márpedig mi össze tudtuk hasonlítani az azonos időben ültetett fáinkkal. Persze eleve nagy különbség, hogy az első két földünkön japán módszerrel neveljük a fügéket, vagyis egy palántáról alapvetően 2 ágat növesztünk, és azokat jobbra-balra ledöntjük 90 fokban, ritkábban pedig 4 ágat hagyunk meg, és azokat X alakban széthúzva szintén 90 fokra ledöntjük. De erről már olvashattatok.

 

Ezen a Gamagoriban lévő földön is van egy sor ilyen fa, de a többségét „természetes” alakra akarta nevelni a bácsi. Ezt a japánok hívják „természetesnek”, amúgy alakított koronaformáról van szó, de a lényeg, hogy fa alakú fává szerette volna őket nevelni. Hogy ez a fügék esetében mit takar, nehéz megmondani, de azt hiszem, hogy otthon az őszibaracknál használt katlan koronaforma hasonlít hozzá a legjobban, vagy pont ugyanaz, nem tudom. Itt a citrusfélék koronáját alakítják ki hasonlóan, úgyhogy amikor metszettünk, akkor egyrészt a katlan koronaformát, másrészt a földünket kétoldalról határoló mandarinfák alakját megfigyelve próbálkoztunk valami hasonlót elérni. Tehát az első metszéskor meghagytunk 3-4 ágat, és azokat visszavágtuk 60 cm-re, ha volt annyi, ha pedig nem, akkor az ágakról levágtuk a zöld, „nyers”, még nem megfásodott részt.

Itt nem akartunk vegyszereket használni, trágyát a föld elhelyezkedése miatt nem tudtunk hozatni, úgyhogy 2019 tavaszán természetes műtrágyával próbáltuk egy kicsit felturbózni a fákat. Mint kiderült – bár ezt eleve sejtettük is –, ez édeskevés. Akár zsákokban vásárolt trágyával, de csak meg kellett volna trágyázni a törzsek környékét, és a műtrágyából is kaphattak volna többször a fák. A legnagyobb probléma viszont mégis az, hogy ezen a földünkön nincs víz. Kutat fúratni itt már nem akartunk, és másféle vízforrás sincs a közelben, ahonnan el lehetne vezetni a vizet. Ha esik, a föld iszik, ha nem esik, nem iszik, és ez nagyon meglátszik. Nyáron az esős hónap végéig szépen nőnek az ágak, aztán augusztusban, mikor jön egy hosszabb száraz időszak, hirtelen megállnak, és már nem is nagyon nőnek tovább. Az esős hónapban (június-július környéke) meg valószínűleg túl sok a jóból. Egyrészt a fügefák a túl sok esőt sem szeretik, másrészt ezen a teraszos kialakítású földön az eső nemcsak a talaj egy részét mossa le a fák körül, hanem a tápanyagokat is kimossa a talajból.

Szóval végülis igen, a „természetes” nevelés megvan. A fügefák teljes mértékben ki vannak téve a természetnek. És ezen mi már hiába próbálunk segíteni, illetve jóval több foglalkozással biztosan lehetne rajta segíteni, de az időnk többségét elveszi az első két föld, ami terem is. Ugyanis ez a gamagori földecske nemigen termett tavaly nyáron, legalábbis a befektetett energiával nem arányosan. Így aztán el is megy az ember kedve egy kicsit, meg hát nyilván azokba a földekbe öli inkább az erejét, amik rendesen teremnek, és pénzt hoznak a házhoz. Valamennyi fügét amúgy innen is szedtünk, és én finomabbnak éreztem ezeket, mint a másik két földön. Kevesebb ág, kevesebb gyümölcs, kevesebb teher a fáknak, és talán emiatt édesebbek, zamatosabbak voltak a fügék. Vagy csak nem volt minden nap időnk kimenni leszedni őket, és kicsit túlérettek. Vagy egészen egyszerűen a küszködés miatt éreztem finomabbnak őket meg azért, mert tudtam, hogy ezeket a fügéket nem érte semmilyen vegyszer.

Mindenesetre ezt sajnos nem tudtuk túl sok embernek megmutatni. Ha találnánk ezekre a biofügékre vevőt, akkor már mi is máshogyan állnánk a dologhoz, bármilyen kevés is a termés. Ha a nagy részét saját magunk fogyasztjuk el, akkor csak akkor dolgozunk itt, ha van időnk, vagy ha már nagyon muszáj. Egy éttermet érdekelte volna a dolog, de nekik meg teljesen érthető módon meghatározott időközönként meghatározott mennyiségre lett volna szükségük, amit ez a földecske nem tudott produkálni.

Remélhetőleg idén már egy kicsit ügyesebbek leszünk. Februárban folytattuk a metszést és a koronaforma alakítását. Ha szépen nőttek volna a fák, az lett volna a következő lépés, hogy a tavaly 60 cm-re visszavágott ágakon nőtt 2-2 ágat meghagyunk, és ezeket visszavágjuk egy kicsit. Ha lett volna 2-2 ág mindenhol… Idén már szárnyastrágyát is kapott a föld, és most éppen azon vagyunk, hogy kötözéssel egy kicsit alakítsunk a korona formáján, de inkább, hogy ezáltal segítsük elő az ágak növekedését. Erről majd egy másik bejegyzésben írok bővebben.

A nehézségek ellenére én továbbra is nagyon szeretem ezt a földet, és kísérletnek mindenképpen kiváló. Látjuk, hogy mit lehet elérni ezekkel a fákkal, látjuk, hogy min kellene javítani, és összességében rengeteg mindent megértünk, amit a gyakorlat alatt és a „szabályos” japán fügefák nevelése során nem. Idén egy kicsit megpróbálunk többet odafigyelni rá, és vevőket is találni, mert – szenvedély ide vagy oda – ha ebből a földből nem lesz bevételünk, akkor komolyan fontolgatjuk, hogy elbúcsúzunk tőle.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük