morfondír

az ültetés előtti este

Gyors leszek, rövid leszek, nem írok sokat, mert holnap lesz a nagy nap, végre ültetünk, és le kéne feküdni aludni, nehogy félálomban félreültessek valamit. De gondoltam még frissiben, melegiben megörökítem, amit érzek. Pillanatfelvétel az ideg- és elmeállapotomról.

Kurvára büszke vagyok. Ennyi. Ez a top érzésem, és nem is kívánom lecserélni a fokhatározót, mert akkor vagyok a legőszintébb. Nem, nem és tényleg nem gondoltam volna soha, hogy valaha fügét fogok ültetni. Aztán meg amikor mégis kitaláltuk ezt az eszement ötletet, akkor meg soha nem gondoltam volna, hogy tényleg eljutunk idáig. Főleg, mert bénák vagyunk. Aztán meg amikor már azt hittem, képesek vagyunk rá, akkor meg a földdel volt baj, állt rajta a víz, a szar, a másik meg tele volt kővel, és az ördög öreganyja sem volt hajlandó felszántani. Megoldottuk. Hogy hogyan jutottunk el idáig, azt szépen lassan feltöltögetem majd utólag. Beadagolom apránként, nehogy fügemérgezést kapjatok még az első szüret előtt.

Szóval a lényeg, hogy nehéz volt, de állítólag mindenkinek nehéz. Ami engem ugye nem érdekel, mert az embernek mindig a saját szara a legszarabb. A héten még széttrancsíroztam a keményebb göröngyöket az ágyások tetején, legereblyéztem őket szépen. Atsushi meg addig kimérte a fügék helyét. A gender szerepekkel ellentétes munkamegosztás hátterében egy laza gerincsérv áll, amit a drága férjem szerzett be, bő egy hónapja. Úgyhogy most én vagyok a vaslady, de ez a gereblyézés-kapálás már nekem is sok volt, izomlazító tapaszokkal aludtam a héten. Az eredmény tehát jelentős – egy sérv, egy kezdődő hajlotthát és ez:

És most itt vagyunk az ültetés előtti este, és úgy érzem magam, mint utazás előtt, amikor annyira izgatott vagy, hogy előre érzed, nem tudsz majd nyugodtam aludni. Mindent bepakoltam? Nem fogok eltévedni? Nem baj, biztos szuper lesz! De mondok egy még jobbat. Egészen pontosan úgy érzem magam, mint az esküvőnk előtti napon. Értetlenül ülünk egymás mellett, hogy máris eljutottunk idáig, átgondoljuk, hogy mi volt eddig, mi vezetett idáig, jó-e ez így akkor. Olyan hihetetlen az egész. Most megváltozik valami. És nem is tudom, hogy tényleg olyan jelentős-e a változás, vagy csak tudom, hogy az ilyen nagy változásoknak nagy jelentőséget kell-e tulajdonítani, és azért. Két állapot között lebegünk, elvékonyodik körülöttünk az idő és a tér. Ezt persze nem mondjuk, mert nem is tudok ilyeneket japánul, de ha mondhatnám magyarul, akkor sem mondanám. Mert látjuk egymáson, hogy ugyanarra gondolunk, akkor meg kár elrontani.

Na, ezeket a mélyen szántó, vadromantikus gondolatokat fogja holnap lebarmolni az ültetés tűző napon, merthogy itt már 26 fok van, és minden nap ropogósra sülök. Sebaj, annál jobban fog esni egy sör este, miután elültettük mind a 135 palántát.

Egy hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük