morfondír

miről beszélek, amikor trágyázásról beszélek

Trágyázunk. Már alig vártam, hogy kimondhassam. Soha életemben nem trágyáztam még, bár azt hiszem, ezt a kifejezést, hogy „soha életemben még nem”, lassan elhagyhatnám, mert mindenre igaz. A trágyázás valamiért egyet jelent számomra a földműveléssel. Nem is az, hogy egyet jelent, hanem úgy éreztem, hogy amíg nem trágyázom, addig nem is mondhatom magamról, hogy földet művelek. Úgyhogy izgatottan vártam. A trágyázást is, és hogy kimondhassam, trágyázom, trágyáztam. Esetünkben ráadásul tehéntrágyáról van szó, és én meg igencsak csípem a teheneket. Békések, szépek, friss tehéntej, tőgymeleg, nem ittam még, de gyönyörű szó, túró és sajt, finoman erezett marhahús, melegítik a Kisjézust, tehénszemű Héra. Attól megnyugszom, ha rájuk nézek. Egészen mellesleg a férjem véletlenül bekerült a tehénszakkörbe a mezőgazdasági középiskolában, ahová járt. Baseballozott, és az edző volt egyben a marhafelelős is, befűzte. Úgy látszik, olyan maffia volt, mint nálunk az énekkar. Bekerültél, nem volt kiút, azért szerettem, ő is a teheneket. Nekik köszönheti, hogy először járt Tokióban, tehénpontozó verseny volt, de a főváros az azért mégiscsak a főváros. Szóval itt is tehenek, ilyen folytán lehet, hogy a tudtom nélkül egész életemben a háttérből irányították az életemet. Lehet, hogy eljön majd a nap, amikor fügetermesztésről tehéntenyésztésre váltok.

Szóval bírom a bocikat, így aztán meleg szeretettel gondoltam a meleg trágyájukra is. Még azt is megbocsátottam volna, ha büdös, de egyáltalán nem volt az. Sőt mondhatni illatos volt, talán a belekevert faforgácsszerűségtől egyszerre volt egy kicsit fa és tehénszagú. Ebből érkezett meg 6 tonna (vagy ki tudja mennyi, mert a trágyás bácsi jó szívűen rárak még egy, illetve néhányszáz lapáttal, ami amúgy nem feltétlenül jó), hogy elosszuk a két földön. Az alsóra, a zérótápanyagúra és kicsit nagyobbra nyilván több kell, erre elszórtunk 4 tonnát, a felsőre, exrizsföldre pedig 2-t. Csodaszép trágyázáshoz való idő volt, napsütéses, hogy jólesően kimelegedj, bár egy kissé szeles. Úgyhogy városi lányként végre értelmet nyert számomra a széllel szemben szart lapátolni kifejezés. Néha feléd fújja az áramlat az apró törmelékeket, és ha lapátról dobod, akkor meg visszajön egy része. Nem is az a baj, hogyha belegondolsz, akkor valójában fülig szaros vagy, hanem az, hogy megnehezíti az egy idő után amúgy is nehéz fizikai munkát. Amúgy kellemes időtöltés. Fogy a kupac, a lapátolás ritmikus hangjára pont rá tudom énekelni magamban a barátnőm bátyja által írt örök klasszikus punknótát:

Reggel van, felkelek,
megetetem a teheneket,
trágyázom, lapátolok,
vasvillával hadakozok,
mert a szomszéd kutyája
megint megharapott.
Mert a szomszéd kutyája
megint megharapott!!!

Így aztán egész hamar elfogyott a 6 tonna szar. Watanabe san is – ha még nem írtam volna, nála vagyunk gyakorlaton – besegített az alsó földön, összesen nagyjából 5 óra alatt felszámoltuk, ellapátoltuk és szétgereblyéztük a szarkupacokat. Az exrizsföld egyik részén állt a víz, ott kézi erőt alkalmaztunk, szórtuk a szart. Mint később kiderült, nem kellett volna, mert az ott szépen a vízben elkezdett megbuggyanni, felforrni, megrothadni, hogy amikor januárban végre kezdeni akartunk valamit az elképzeléseinkkel ellentétben felszívódni nem akaró vízzel, akkor orrfacsaró bűzt árasztó felemelhetelen masszává váljon.

Egy hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük